Rólunk

Kik vagyunk?

Budapest egyik református gyülekezete, a Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség.
1943 óta vagyunk önálló egyházközség, előtte már jónéhány éve a Pesterzsébet-központi Egyházközség “Szabó-telepi egyházköreként” működtünk.

Gyülekezetünk folyamatosan növekvő közösség, a vasárnapi istentiszteleteken kívül számtalan rendszeres alkalmat tartunk a baba-mama körtől az ifjúsági órákon át a felnőtt ima- és bibliaórákig.

Hogyan merült fel egy új templom ötlete?

Gyülekezetünk már a II. világháború alatt szeretett volna templomot építeni, amihez rendelkezésre is álltak a saját források, ám a viszontagságos idők csak az alapozást tették lehetővé az erzsébeti Bácska téren. A háború és az utána kialakult politikai helyzet felemésztette a közösség vagyonát, és ellehetetlenítette a templom felépítését.

Így a gyülekezet immár 70 éve egy családi házból átalakított, korábban orvosi rendelőként használt épületben tartja alkalmait.

A ház egyre romló műszaki és statikai állapota azonban hosszútávon alkalmatlan arra, hogy az istentiszteleteknek és a számos egyéb gyülekezeti eseménynek helyt adjon. (Nemrég, 2014. szeptember 14-ére virradóan sajnos az imaház mennyezete, illetve a lábazat vakolata egy részen leomlott, így a vasárnapi istentiszteletünket is csak a szokott rendtől eltérően tudtuk megtartani.)

Miért Makovecz-templom?

Eredeti terveink szerint a már meglevő épületünket szerettük volna felújítani, erre azonban nem nyílt lehetőség. Ezt követően döntött a XX. kerület vezetősége arról, hogy Pesterzsébeten, a Mátyás király téren egy új református templom épüljön, illetve arról is, hogy azt Makovecz Imre világhírű építőművész tervezze.

Az álom

Földesi Gyula korábbi országgyűlési képviselő, jegyző úr szíves közbenjárása, segítsége folytán Makovecz Imre építőművész úr egyik utolsó munkájaként készítette el a Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség részére a gyülekezet új templomának vázlatrajzát.

A művész úrral való személyes találkozásaink során egyértelművé vált, hogy az új református templom felépítése nem csak egyházközségünk, hanem Makovecz úr szívügye is, aki egyszerű, református hagyományainkhoz méltó, ugyanakkor az organikus építészet elemeit felmutató templomot „álmodott” közösségünk számára, Isten dicsőségére. Az idős művész – romló egészségi állapota miatt – a tervek részletes kidolgozásával munkatársát, Dósa-Papp Tamás építészt bízta meg.

Az indulás

Pesterzsébet Önkormányzata 2013 őszén 4,5 M Ft-ot biztosított a Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség számára annak érdekében, hogy a tervezési folyamat megkezdődhessen. A XX. kerület vezetőségének támogatásával köthettünk tehát szerződést Dósa-Papp Tamás úrral a pesterzsébeti református Makovecz-templom vázlat-, engedélyezési és kiviteli tervének elkészítését illetően.

 

A jövő

Mint az egyik legkisebb budapesti református gyülekezet, önerőből képtelenek vagyunk a terv megvalósítására, ugyanakkor feltétlenül élni szeretnénk a Pesterzsébet Önkormányzata döntéséből fakadó lehetőséggel, amely biztosítja, hogy a XX. kerületben, a Mátyás Király téren református templom épüljön. Közösségünk szívügye, hogy az új református templom egyben Budapest első Makovecz-temploma lehessen.